Szilicei fennsík (Silická planina)

A Szilicei fennsíkot és környékét csak a II. világháború végén 1944-1945 érték komolyabb harci események. Itt kizárólag gyalogsági csapatok ütköztek meg egymással, harckocsik és szállítójárművek számára a terep nehezen járható volt és kevés fedezéket nyújtott. Az egykori frontvonal mellett, máig megtalálhatók a lövészárkok és lövészteknők maradványai. A hadműveletek a Jólész és Várhosszúrét fölötti fennsíkon folytak. Ezt a területet az I. magyar és VIII. német hadseregek védték. A Szilicei-fennsíkon 1944 végén és 1945 elején másfél hónapon át állt a front. A II. világháború utolsó szakaszában itt csaptak össze a magyar, német, román és szovjet erők. Román 4. hadsereg 6. hadtestének hadosztályai már 1944. december 20.-án elérték a Szilicei-fensík területét és bejutottak a Szádellői-völgybe. Itt a német 4. hegyihadosztály csapatai megakadályozták az előrenyomulásukat, a románok Szádalmás irányába visszavonultak. Ettől kezdve a harcok a fennsík magassági pontjaiért folytak. Erődítményeket nem tudtak kiépíteni a sziklás talaj miatt. Lövészárkokat is csak néhány helyen. Tábori kórházakat, barakkokat építettek ki oly módon, hogy mélyedéseket, árkokat takartak le vastagon deszkákkal és faágakkal. A csatákat könnyűfegyverzettel és tüzérségi támogatással vívták. A magyar és német csapatok főleg német kézifegyverekkel (többnyire mannlicher puskákkal) voltak ellátva, ez állapítható meg, a fennsíkon a mai napig található töltényhüvelyekből. A szovjetek fő gyalogsági fegyvere a PPSch-41 géppisztoly volt, melynek hatalmas tárkapacitása és tűzgyorsasága jókora előnyt jelentett a német-magyar csapatokkal szemben. A legnagyobb károkat a nehéztüzérség okozta, mivel becsapódáskor nemcsak repeszek, de szikladarabok is szétrepültek és súlyos sebesüléseket okoztak a gyakorlatilag fedezék nélkül harcoló katonáknak. A magyar honvédeknek szinte minden nap, század vagy zászlóalj erejű támadásokat kellett visszaverniük, több elvesztett magassági pontot kellett visszafoglalniuk.

1945. január 12.-én megindult a szovjet – román támadás. Sokáig tartották a frontot, de súlyos veszteségeket szenvedtek, és végtelenül gyenge hadianyag utánpótlást kaptak. Kitartó ellenállásuknak köszönhetően a felvidék keleti részét feladó magyar csapatok a rozsnyói völgyön keresztül vissza tudtak vonulni anélkül, hogy szovjet vagy román erőkkel összecsaptak volna. A német hadvezetés 1945. január 18.-án rendelte el a teljes visszavonulást. Az I. magyar hadsereg maradványainak nagy részét a 24. és 16. hadosztályt és az 5. tartalékhadosztályt a Cseh – Morva protektorátus területére vonták vissza, hogy feltöltsék állományát és fegyverzetét. Itt szovjet hadifogságba kerültek.

„felhasznált forrás : Szabó Péter, Számvéber Norbert – A keleti hadszíntér 1944-1945